| Original Message |
GreenCard
Posted Jun 10, 2002 2:32 PM
Megjegyzés: az írásban szereplő neveket megváltoztattam.
A román védelmi minisztérium nemrégiben kiadott közleményében életveszélyesen megfenyegette a román újságírókat, akik megkérdőjelezték a balkáni ország NATO-csatlakozásának lehetőségét, mivel a cikkek szerint a Ceaucescu-féle Securitate emberei - akik ma is jelentősen be vannak épülve a hatalomba - hozzáférhetnek NATO-titkokhoz. A védelmi minisztérium, azaz a román állam nyíltan fenyegető közleménye így hangzott: "Az újságírókat emlékeztetni kell arra, hogy életük rövid, és egészségük túlságosan drága ahhoz, hogy azt veszélyeztessék olyan viták megkezdésével, amelyek sok veszélyt és feszültséget okoznak.".
Romániában ez nem ritka jelenség. Ott van például Gheorghe Funar kolozsvári polgármester esete, aki döntéseiben kimondottan gyakran alkalmazza a nyílt fenyegetés és terrorizálás módszerét. Legutóbbi - a magyarság erős érintettsége folytán nálunk nagy hírverést nyert - történet a román népszámlálás kapcsán született, amikor Funar a legkülönfélébb módszereket bevetve élt a nyílt és a burkolt fenyegetés és nyomásgyakorlás minden törvényes és törvénytelen eszközével, a közvélemény-kutatások eredményének csalással és hamisítással történő megváltoztatását is beleértve; szóval mindennel, amit lehetőségei megengedtek.
Mai hír - hogy az alsóbb szférákra is mondjak példát -, hogy az egyik romániai település mellett egy román és ausztrál közös üzleti vállalkozás olyan bányászati tevékenységet kezdeményezett, amelyhez ki kell telepíteni a falu teljes lakosságát, házaikat pedig le kell rombolni. Kártérítést kapnak ugyan a lakosok, de - nem meglepő módon - részletekben, hogy addig a pénzügyi, üzleti háttér vezető képviselőinek az összeg kamatozzon. Természetesen a lakosság nem akar ebbe beleegyezni, de - kelet-Európában jól tudjuk - ez vajmi keveset számít. A multimilliomos réteg - amely a titkosszolgálatokban erős befolyással rendelkezik - a nagypolitika képviselőin keresztül el tudja érni, hogy akaratának érvényt szerezzen, és evidens, hogy nem számít, milyen rábeszélő módszereket vetnek be a lakosság meggyőzése érdekében.
Miért tapasztalható kelet-Európában - és minél keletebbre megyünk, annál inkább - a közélet morális fejletlensége, satnyasága? Miért van az, hogy ahol a politikai rezsim korrupt, és nem ismer elvi aggályokat, ott az értelmiség sem rendelkezik ilyen korlátokkal?
A világon mindenütt a politikai stílus mérvadó a nagypolitika alatt elhelyezkedő tömegek számára. Amilyen egy kormány és a politikai elit ellenzéki képviselői, olyan a lakosság; persze, a lakosságnak mindenekelőtt az a része, amely a politikával összeforrott, ez pedig a titkosszolgálat. Az, hogy nálunk azok a módszerek, amelyeket A-Head és Lejtmenet a legtermészetesebb módon alkalmaznak, amekkora erővel vetnek be, akkora közönnyel viseltetnek a módszerek elvi, erkölcsi és törvényi aggályait illetően, annak a következménye, amelyet a több évtizedes szocialista rendszer a lakosság lelkébe az emberek születése óta belénevelt. Hogy mit nevelt és milyen minőségben, jól lemérhető a keleti és a - régi demokratikus hagyományokkal rendelkező - nyugati államok közötti különbségeken. Jól lemérhetők a kelet-európai országok közötti különbségek is, amelyek aszerint helyezkednek el egy alacsonyabb vagy magasabb kulturális, etikai skálán, hogy milyen erős volt a kommunista államhatalom, és milyen módszereket vetett be a lakosság szabadságjogainak és demokratikus igényeinek elnyomására, és hogy mennyire nyíltan tette ezt.
Románia, ahol Ceaucescu teljhatalma - amelynek súlyosan negatív és demoralizáló hatásai a legalsóbb szintekig meghatározták az emberek életét -, ahol az volt az állami elvárás, hogy a jó állampolgár az, akinek nincsenek semmiféle erkölcsi aggályai, és az a jó állampolgár, aki ismerőseinek, munkatársainak, szomszédjainak, barátainak, és gyakran családtagjainak is minden lépéséről jelentést tesz a Securitate-nak, ott ez a szellem akkor is jelen van, ha az egypártrendszer már elbukott. A lakosságot, aki egész életét ilyen szocializációs minta alapján élte, tanulta és sajátította el a gondolkodási és viselkedési sémákat, csak rendkívül lassú, hosszú ideig, nemzedékekig tartó átalakulási folyamat után tisztulhat fel annyira, hogy megközelítse azt nyugati morált, társadalm színvonalat, amelynél jobbat máig nem sikerült létrehoznia az emberi fajnak. Ami a román kormánynak, a védelmi minisztériumnak természetes, annyira természetes, hogy az ország egész lakossága előtt nyíltan felvállalja - nevezetesen a politikai terror eszközét -, ha ez természetes a kormány számára, akkor természetes egy polgármester számára is, éppúgy, ahogy a média és az üzleti szféra képviselőinek is. A tanult stílus és színvonal aszerint épül be a titkosszolgálati szférába a hétköznapi döntések és eljárások szintjén, ahogy a "hagyományok" megteremtették, és ahogy az aktuális politikai elit viselkedik.
Ugyanez a helyzet Magyarországon. Az a stílus és színvonal, amit A-Head-ék képviselnek, nem állja meg a helyét a titkosszolgálaton kívül - ennyivel vagyunk jobbak Romániánál -, de figyelmeztet viszont a nagypolitika, a média, az üzleti szféra és az egyház súlyos erkölcsi válságára, annak a hordalékára, amit a több évtizedes, éppen a demokráciát és a tisztességet erőszakkal a háttérbe szorító szocialista rendszer kitermelt és ránk rakott. Mivel Kádár szocializmusa számos elemében, számos módszerét tekintve rejtett rendszer volt a román mintához képest, az emberi jogok megsértése nem ment olyan nyíltan, a központi hatalom nem volt olyan erős, mint Romániában, ezért a most született, a szárnyait még csak most bontogató utódrendszer sincs olyan mély szakadékban, mint tőlünk keletre, de azok, akik abban a rendszerben nevelkedtek, akik családi hátterük miatt beleláttak ennek a mocskos rendszernek rejtett működési hátterébe, illetve olyan emberek útmutatásain, tapasztalatain nevelkedtek, akik a szocializmus viselkedési mintái között éltek, most ezek a személyek kulcspozíciókban vannak, a közélet erkölcsét képviselik, a magyar nép stílusát, image-át, viselkedési sajátosságait, problémafeloldó metódusait prezentálják, és ... a törvényt. Ezen személyekből áll a politikai elit, a média, a sajtó és az üzleti szféra. Tehát hétköznapi, gyakran valóban pitiáner ügyeiket e törvénytelen múlt erkölcsi hordalékára építve intézik, s mint kelet-európai ország, gyakran intézik el. Márpedig ez a hordalék mocskos, egy gyilkos rendszer minden szemete és szennye rátapad.
Amikor a közélet képviselői ezeket a kommunista, kádárista módszereket élesztik újra, és alkalmazzák - amelyeknek a demokráciához és az erkölcshöz teljesen nyilvánvalóan semmi közük -, akkor rendkívül felelőtlenül viselkednek, mert ezen fasisztoid módszerek megtelepedését, a kommunista hordalék átörökítését, átmentését segítik elő. Egy bizonyos történéssorozatra levetítve ez egészen pontosan azt jelenti, hogy 'ha valaki másként gondolkodik, az nem a vitapartnered, hanem az ellenséged. Ergó, ágyúzd le! Ha valaki nem a te csapatodban játszik, de lényegét tekintve hasonlóan gondolkodik, mint te, nem partner, hanem ellenség. Ezért tipord el! Ha nem ellenséged, csupán az utadban áll - ha ahhoz egyetlen fillér hasznod sem fűződik -, akkor is kezeld elpusztítandó ellenségként, és ne válogass a módszerekben. Sőt, én adom a tippeket, hogyan, milyen módszerekkel, miféle demagóg vádakkal járasd le a másikat. Ez természetes módszer, de azért jobb, ha úgy teszed, hogy az illető ne tudjon róla.' Ez hasznos az eredmény elérése tekintetében, az pedig nem számít, hogy ezzel még mélyebbre süllyed az az etikai szint, amely - a választott módszer elfogadhatatlansága miatt - már kiindulása pillanatában is olyan mélyen volt, amely - eddig úgy hittem - elfogadhatatlan ezen a területen. Ha ehhez hozzávesszük, hogy a megtámadott fél azt sem tudja, hogy mik azok a vádak tételesen, amikkel szemben meg kellene védenie magát, mik azok az elhangzott irányelvek demagógiájából ítélve jórészt csúsztatásokon, szándékos félremagyarázásokon, demagógián vagy hazugságokon alapuló vádak, amikre reagálnia kellene, amikkel nagy nyilvánosság előtt pusztán pozíciószerzés végett megtámadják, lejáratják, akkor már olyan színvonalra érkeztünk, amikre - nem is értem -, egyáltalán hogyan mernek alapozni. Amikor egy olyan területen, ahol politikai nézetek, ideológiák ütköztetése lenne a cél, és - ha erre ennyire szüksége van másoknak - a pozíciószerzés eszköze, oda hogyan kerülhet elfogadható eszközként a partner, hangsúlyozom, a partner háta mögött történő lejáratása. Hogy kerül oda a lejáratás minden törvényes és törvénytelen, minden erkölcsi minimum igénye nélkül bevetett módszereinek arzenálja, ahol az volna a cél, hogy a törvényesség, az alkotmányosság elve érvényesüljön, a korrupció és a demagógia kizárásával, vagy legalább kiszűrésével a közéletből. De hogyan tehetne a politikai demagógia és a korrupció ellen az, aki maga is a demagógia eszközével él. Külön problémaként merül fel, hogy milyen az a háttér, amelyik egyáltalán ilyesmiknek teret engedhet, és egyáltalán ezeket a módszereket, mint a politikai, vagy nem tudom, milyen meggyőzés metódusaiként egyáltalán szalonképesnek találja. Nem értem, mert ezeknek a módszereknek jó része a kinti életben - különösen azok, amelyekre az Egyik és a Másik a kampányát napok óta építette -, a titkosszolgálaton kívül nemhogy nem szalonképesek, de egyáltalán nem is léteznek, találkozni hasonlókkal csak a rendőrségi híradásokban lehet. De ezek az eljárások, ez a stílus a titkosszolgálaton belül teljesen elfogadottak, mondhatni, üdvözlendők, amelyet nem kizárni kell a közéletből - nem megszüntetni, felszámolni, megakadályozni azt is, hogy eleve egy ilyen konfliktus létrejöjjön - hanem beszállva alkalmazni és támogatni azt. Mert nálunk, Magyarországon ez a politikai meggyőzés eszköze, ez a média közvélemény-befolyásolásának elfogadott módja és mintája, ez a térnyerés és az erkölcsi tőke kovácsolásának is a megfelelő módja.
Ez a vonal azt kell jelentse, hogy ettől kezdve mindenki, aki a főnökénél, mondjuk egy gyárban, egy mosodában, vagy akárhol jó pontot akar szerezni, akkor munkatársát, kolleganőjét titokban fúrja meg a főnökénél, írjon demagóg, lejárató tartalmú leveleket, ha pedig lebukik a gyanútlan munkatárs előtt, és az teljesen jogosan felháborodik, akkor szórjon szét az összes ismerőse között minden információt, dezinformációt, minden színvonalon aluli, lejárató tartalmú levelet, bizonyítékot, amely a birtokában áll, majd lépjen a törvényileg keményen szankcionált bűnözés útjára, és egy szervezet keretében fenyegesse meg az illetőt, hogy lebuktatja a házastársa előtt, mert félrelépett, sőt, a magánnyomozó által készített felvételeket ki fogja plakátolni az utcán, ha még egyszer törvényi felelősségére emlékeztetni meri.
Vagy képzeljük el, hogy Meciar Szlovákiájában zajlik ez a történet, és a zsaroló Meciar titkosszolgálatának dunaszerdahelyi érinthetetlen ura, a Pápay-banda feje, aki bűntársaival - az egész lakosság tudtával - zsarolja a helyi vállalkozókat, és teszi őket tönkre, mert nem húzták meg magukat akkor, amikor letámadták őket. Csak azért letámadták, mert nem bandatagok, és kellett az üzleti helyiség. Most képzeljük hozzá azt is, hogy az érintett személyek közül senki nem fordulhat a rendőrséghez, mert a rendőrség, az ügyészség, az ország összes bírója és politikusa tud ugyan ezekről a történésekről, de senki nem mer szembe szállni, annyit sem mer nyikkanni, hogy állj, ne tovább, mert túlságosan félnek, vagy túlságosan közönyösek (kádári modell), mivel megszokták, hogy nálunk mindig is így mentek a dolgok, vagy mert 'különben is, mindenki ezt csinálja' (Esterházy Péter 'Javított kiadás' című könyvére utalva). Sőt, ez a banda, mint az egészséges versenyszellem közéleti munkásai jelennek meg, akik a közélet megtisztítása érdekében szállnak harcba a pozíciók megszerzéséért.
Hát itt tartunk most. |
|
|